Master Scheduling, Rough Cut Capacity Planning, Material Requirements Planning, Master Production Schedule... és így tovább. Már zúg a fejem a sok szakkifejezéstől, de azért tartom magam és haladok. Hál' istennek fogom az adást, valahogy rá vagyok hangolódva a tanulásra. Szombaton vizsga. Kilencvenegy százalékra kell teljesíteni, és mindezt angolul. Kemény. Ezért tanulok, ahogy csak bírok. Igen ám, de aztán egyre nehezebb figyelnem, mert bölcsességfogam begyulladt és kínoz a fájdalom. Már a fél fejem lebénult, zsibbadok. A szomszédban éppen valami sci-fi filmet néznek és félelmetes zene hallatszik át, no meg a travi is kiabál három lakással odébb. Hogy be van-e lőve, vagy sem, azt nem tudom, de ide hallom, ahogy fel- és felkiált újra meg újra. "Istenem, csak el innen, csak el.." - gondolom magamban. Becsukom a szemem egy pillanatra és az asztalra támaszkodva elrepülök a szobámból.
Képzeletemben éppen karácsonyi díszbe öltöztetem az otthont. Azt az otthont, ahová haza jön Ő is. Elképzelem, ahogyan rend van és tisztaság, mécsesek égnek, és a lakást előbb krumplis-sajtos stangli, majd vaníliás perec illata lengi be. (A perecet később csokoládéba mártanám.) Igen, vannak efféle vágyaim. Meg olyanok is, hogy például lekvárt tegyek el. Kis üvegekbe tenném, és piros-fehér kockás textilt tennék a lapkákra, amit piros szalaggal kötnék le. Színes rajzzal jelölném az üveg falán, milyen lekvár van benne. Hülyeség? Lehet. De akkor is jó lenne. Aztán karácsonykor elő lehetne venni, és finom süteményt sütnék belőle. Mondjuk linzert, aminek a tetejét aztán dióval szórnám meg.
Persze nem csak ezzel foglalatoskodnék. Csinálnám azt, ami érdekel, s Ő is azt tenné, amihez kedve van. Az biztos, hogy írnék. Akár egy fa árnyékában, akár viharos estén a kanapéra kucorodva, mécsesek fényénél, de írnék. Aztán éjszaka perzsa háremhölggyé változnék, aki fenséges, színes, csillogó ruhát öltene és érzéki táncával ámulatba ejtené Őt. Hagynám, hogy pattanásig feszüljön az izgatottságtól. Minden mozdulatomat követné a tekintetével, bűvöletbe ejteném a látvánnyal. Majd odamennék Hozzá, Ő remegne a vágytól, de nem, még mindig nem sietném el. Lágy zene mellett, gyertyák fényénél, illatos olajjal érinteném minden négyzetcentiméterét, majd... majd csípőm már nem a levegőben körözne. De nemcsak éjszaka engednék a kísértésnek. Ha mosogatás közben épp a hátam mögé kerülne és a fülembe súgná, hogy mennyire kíván, biztosan a konyhapulton landolnánk...
De jaj, hirtelen hangos reklám szakítja meg ábrándozásom, s visszazuhanok a valóságba. Körülöttem könyvek, papírok, számológép, és asztali lámpa világít. Sehol senki. Csak én vagyok itt. Ugye egyszer valóra válik mindez...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése