Mindig is furcsa lény voltam. Amióta az eszemet tudom, rajongok az őszért és a télért. Egyáltalán nem zavar a cudar idő, az eső, a köd, a dér, a hideg, a jég, a hó, a sötét, a felhős ég. Megtalálom benne a szépséget, ahogyan az őszi és téli ünnepekben is. Számomra ez az időszak különös hangulatot ad. Ez az ideje a visszavonulásnak, elmélkedésnek, meghittségnek. Szeretek belemenni az adventi időszakba hát, kezdve a szürettől, a Márton-napon, András napon, Miklós (Mikulás) napon, Luca napon, karácsonyon keresztül egészen szilveszterig. Számomra szilveszter után minden értelmét veszti. Értelmét veszti a készülődés, a díszek, a hangulat is elmúlik valahogy. És hirtelen minden üres lesz, és január elsején azon kapom magam, hogy elmúlt...
Nos ahogy megyünk bele a télbe, egyre hosszabbak az esték, éjszakák. De engem még ez sem zavar. Sőt. Minél később lesz világos és korábban sötét annál jobb. Izgalommal várom, hogy megfigyelhessem az év leghosszabb sötét napját, mely idén december 22-én lesz. Ám olyan vagyok, mint valami vámpír: utána egyáltalán nem tetszik, ami jön... Elkezdünk kifele menni a sötétségből és egyre hosszabbak lesznek a nappalok... Hát igen. Mondtam, hogy furcsa lény vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése