Szeráj

A második koreográfiát tanuljuk nyár vége óta. Persze, tanulunk mellette még indiai koreográfiát, meg arab mulatósat is, meg Shakirára is táncolunk. De a második koreográfia, egy mély, érzelmes, lassúbb zenére épül, amellyel nagyon tudok azonosulni. Eleinte felfogtam az agyammal, hogy milyen mozdulatot hogyan kellene csinálni, de képtelen voltam a testem úgy mozgatni. 
Ahogy telt az idő, a mozgás beérett, a zenét magamévá tettem, és megszerettem mindkettőt, ahogy a tanárnőnk azt kérte. 
Ma, amikor az órán táncoltuk, láttam, hogy figyelt minket Nyuszival, hogy hogyan mozogtunk. Mosolygott. Nem nagyon szokott minket csak úgy figyelni... Aztán az arab mulatósat táncoltuk, ami nekem nem kedvencem, meg nem is igazán tudom, rontottam is. Az óra végén magához kérte Nyuszit és engem. Azt gondoltam, le akar cseszni az arab mulatós miatt. 
De nem. Helyette elmondta, hogy nagyon szépen táncoljuk a "Szerájt"; Nyuszi úgy, mint valami hindu istennő, a Gizus pedig úgy, mint egy démon, aki tudja, mitől döglik a légy. :-))) Woooow!!! Sosem kaptunk még dicséretet... Aztán folytatta, és elmondta, hogy az hatalmas érzés, amikor látja a folyamatot, hogy honnan indul valaki, és hová jut el, és hogy annyira jó látni minket, hogy érzéssel táncolunk és fejlődünk. Kérte, hogy a Mikulás-partin gyúrjunk az első sorra, mert nagyon szépen táncolunk, ezt látnia kell a közönségnek. 

Ahh... what a feedback! Démon..., aki tudja, mitől döglik a légy... Mmm.... tetszik!! :-))