A diótörő - 2. rész

Nagyon izgatott voltam. Nemcsak a Diótörő miatt, hanem London miatt is. Hogy ezért, vagy másért fájdult meg a szemem, nem tudom. De sajnos egész napos szemfájással kellett végül végigcsinálnom ezt az izgalmas napot. 
Végül autóval mentünk föl Eastcote-ig, ahol is napi 2 fontért tudtunk parkolni, onnan pedig metróval mentünk a helyszínre. Azért mégis csak jobb 2 font parkolás és max 5 font metrójegyet fizetni vonatozás és metrózás helyett, ahol csak a vonat lenne fejenként 24 font oda-vissza. 
A metrónál ki volt táblázva, hogy merre kell gyalogolni a Winter Wonderland-hez. A tömeg már ekkor elképesztő volt. Hideg téli nap volt, de napos, aminek örültem. A szél ugyan nem kedvezett a szemfájásomnak, de hát ez van. Végigsétáltunk a Park Lane-en, amin 3 éve is sétáltam. Felidézte bennem azt, ahogyan akkoriban éreztem a város iránt. Érdekes volt emlékezni. Most más volt. Most Vele voltam ott. Megcsodáltuk az épületeket, a gazdag szállodákat, a katari rendszámú Lamborghiniket, a csodás adventi koszorúkat a nívós londoni házak ajtajain, amik sokkal pompásabban festettek, mint az én szerény kis koszorúm a cottage ajtaján... De hát ez egy más világ, itt gazdagok élnek. Nagyon gazdagok. 
Végül eljutottunk a Winter Wonderland-be, dél körül jutottunk be. Mit mondjak? Nagyon jól meg volt szervezve és csinálva. A Hyde-Park talaját, füvét összeszerelhető padlóval védték, ami azért is volt jó, mert rossz idő esetén az ember nem sárban csatangolt volna. Az egész rendezvény gyakorlatilag bajor büfékből, sörházakból és vidámparkból állt, de nem volt rossz. Egy helyen még kürtős kalácsot is lehetett kapni. Mondjuk, ha én szerveznék angol karácsonyi vásárt, akkor biztos, hogy lenne benne kézműves sátor, ahol a gyerekek gyertyát önthetnének, vagy csinálhatnának koszorút, hagyományos angol ételeket, süteményeket lehetne kapni, lenne viktoriánus vidámpark, lenne kórus, ami karácsonyi dalokat énekelne, lenne korcsolyázás, betlehemes, forralt bor, sült gesztenye és azt hiszem ennyi. De ez itt London, ahol ugyanúgy mint mindenütt, cirkusz és kenyér kell a népnek. Ráadásul hatalmas népnek. Ők valamiért a bajor karácsonyt érzik különlegesnek az alpesi házikókkal, sörrel, forralt borral és a bajor virslis hot doggal. Nem rossz ez sem, bár hogy miért pop zenét játszottak, fel nem fogom. 
A lényeg viszont a Diótörő volt. Nos, egész jó volt, bár jégen sokkal kevesebbet lehet kihozni, mint balettban. Mindenesetre ahogy a zene felcsendült, a lelkem mélyéről könnyek törtek föl. Olyan sokat jelent ez a zene... És úgy látszik, valamit nagyon magamba fojtottam, de most feltört. Kedvesem most látta először, bár ő inkább a korcsolyás múltja miatt érdekelte és ebből a szempontból nézte a műsort, de így is nagyon élvezte. 
Mindenesetre a délután két órai előadást nagyon jó megérzéssel választottuk ki, mert három órakor, amikor végeztünk, az a tömeg, ami sorban állt a bejutásért egész egyszerűen elképesztő volt. Nem hiszem, hogy volt annyi hely bent annyi embernek, amennyi sorban állt. Félelmetes volt. Jó is, hogy mi ekkor már végeztünk. Felsétáltunk az Oxford street-re, hogy megnézzem a londoni karácsonyi díszkivilágítást, de meg kell mondanom, nem voltam elájulva tőle. A tömeg pedig itt is iszonyat volt. Úgyhogy gyorsan vissza is fordultunk és hazafelé vettük az irányt. Ennek ellenére és a szemfájás ellenére örök élmény marad, az biztos.