Van két kislány (?), aki minden áldott nap a házunk melletti bokrok tövében ül a kövön, és hangosan zenét hallgat az okos telefonjukról. Zenét hallgatnak? Ugyan. Bömböltetnek valami borzadályt. Korukat nem tudom megsaccolni, mert ma már nagyon korán érnek a lányok. Persze, már mindegyik sminkeli magát, és műköröm is van, meg push-up melltartó, de kapásból azt mondanám, hogy olyan 10-12 évesek lehetnek. Az egyik lány pórázon tartja a zene bömböltetés alatt a palota pincsijét. A kutya iszonyatos ugatásba kezd mindig, amikor közeledek feléjük a saját kutyámmal. Eszeveszetten ugat fület süketítő hangon és erőlködik a póráz végén, hogy neki ronthasson hű négylábúmnak. Amikor a pincsi már jó ideje ugat (s ez rendszerint akkor történik, amikor elhaladunk előttük), az egyik (kis)lány felnéz a telefonja mögül és valami rettenetes és erős hangon üvölteni kezd a kutyával:
- Fejezd már be, te hülye!
Elképedek és meg is ijedek, mert váratlanul ér. Nem tudom, kit sajnáljak jobban: a kutyát, akivel nem foglalkoznak és olyan lesz, mint a gazdája, vagy a (kis)lányokat, akiknek 10-12 évesen az a szórakozásuk, hogy Katy Perry külsővel a bokrok tövében üvöltetik a zenét a telefonjukról.
A másik számomra meglepő eset is ugyanitt történt. Kutyám éppen kocogott mellettem, amikor is a bokrok közül ugatva ránk rontott egy fiatal, fekete dobermann. Ijesztő volt, én is meghökkentem, nemcsak a kutyám. Azt hittem, az ifjú eb neki fog menni a kutyámnak. Abban a pillanatban hatalmas kiabálást lehetett hallani:
- Vissza! Anyád picsáját, te!
Felnéztem a bokrokhoz. Egy fiatal lány, lehetett vagy 14 éves hívta vissza a dobermannt. "Jesszusom - gondoltam magamban - ez a mai kutyás színvonal (?)." Mindenki üvölt és leginkább nem foglalkozik a kutyájával. De akkor minek a kutya...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése