Persze, a végén nem jött össze a karácsonyozás a Tatussal... Mindegy, hogy miért, vagy hogy anyám és a bátyám mit hisznek. Én nem haragszom, csak sajnálom, mert készültem rá. Hát ez van.
Anyáméknál iszonyat rossz volt, egyre nehezebben bírom... Arról nem is beszélve, hogy 25-re virradóan a kutyám rosszul volt. Folyt a nyála, reszketett és nyugtalan volt. Átmentem hát apám kis szobájába, ami tele van kacattal, és lefeküdtem a földre. Mit mondjak? Művészet volt ott elférni, kiváltképp, hogy a kutya a fejem fölé telepedett a konvektor elé. Betakartam egy pokróccal és simogattam, nyugtatgattam. Így virrasztottam vagy két órát, mire letette a fejét és elaludt. Utána persze, hogy mászkált, helyezkedett, ráfeküdt a paplanomra, s így nekem csak a pokróc néhány szeglete jutott, ami arra volt elég, hogy épp csak szét ne fagyjak.
Másnap nem kunyizott, nem mászkált, csak pokróccal betakarva aludt egész nap. Attól féltem, hogy mérgezés, de valószínűleg csak átfázott a Normafánál, mivel Mac-ivel fent voltunk 24-én délben sétálni egy nagyot. Hát igen... öregszik a kutya, már nem bírja úgy és érzékenyebb mindenre. Most már jól van. Csak én nem jöttem még ki ebből a nyavalyából, amit Párizsból sikerült szuvenírként magammal hozni és már három hete küzdök vele... Az antibiotikum is elfogyott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése