Huszonnégy év után újra nem csak a szüleimmel és a bátyámmal fogok karácsonyozni, hanem a mostoha nagyapámmal, akit majd karácsony első napján fogok meglátogatni. Huszonnégy éve nem jártam abban a lakásban, ahogy a nagyanyámmal élt... Ott, ahol annyit játszott velem... Ma belegondoltam, hogy szörnyű... nem emlékszem rá, hogy a szüleim játszottak volna velem... Tényleg nem emlékszem. Arra talán, hogy anyám szánkózott velünk, meg hogy apám olykor olykor lejött focizni, meg néha mesélt valamit, de ennyi. Aki játszott velem, az a mostoha nagyapám volt. Érdekes, rá emlékszem... Ki nevet a végén?, kártya, más társasjáték, foci, bunyó, bicajozás, barkácsolás... Csoda, hogy a szívembe zártam...? Alig várom, hogy menjek, hogy megint megöleljem, hogy lássam a lakást, ahol minden vasárnap ott voltam... A karácsonyra is emlékszem náluk. Szenteste napján reggel az a nagyanyám jött hozzánk, akinek a lakásában most élek, aztán 26-án mentünk a mostoha nagyapámékhoz, vagyis a másik nagyanyámhoz. Náluk mindig kis méretű műfenyő volt az asztalon, színes égősorral, kék sztaniol papíros, desszert szaloncukor volt a fán, és színes habcsók is volt, ami nálunk sosem volt divat. Erre emlékszem. Másra nem. (Illetve a narancsokra az ablakban. :-) ) Talán még a nagyanyám hókiflijére, mert ez a nagyanyám istentelenül tudott sütni.
Valahol az is szörnyű, hogy létezik három nagybátyám, egy nagynéném, négy édes unokatestvérem kettő fél-unokatestvérem és egy másod-unokatestvérem és nincs (vagy csak nagyon gyér van) kapcsolat... Sajnálom. Mert szerettem őket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése