Karácsony

Egészen speciális viszonyom van a karácsonnyal. Már gyerekkorom óta rajongtam az őszért és a télért is. Imádtam, ahogy korán kezdett sötétedni kint, hogy vissza lehetett vonulni a szobába és az ablakból nézni, ahogy hullik a hó... Vagy éppen lent csúszkáltam a hóban, amiből aztán jég lett. Imádtam, hogy mindent hó borított, szépnek találtam így a tájat, s különleges volt olyankor a levegő illata, ahogyan az ég színe is. 
Aztán jött a Mikulás-nap, ami nekem a kommunista éra alatt is Mikulás maradt, nem pedig Télapó, bár az ünnepségeket így hívták akkoriban. Emlékszem arra a pár fajta Mikulás csokira, ami létezett akkoriban: a nagy méretű volt a tejcsoki, a kicsi pedig az ét. És létezett csizma is, csokiból persze. A Mikulás-csomagot imádtam, s mindig azt lestem a lakótelepi és kertes házak ablakában, hol mennyi van. Persze a narancsok is ott sorakoztak mellette az ablakban. Ez olyan magyaros dolog, szerintem... 
Szóval túl voltunk a Mikulás-napon, jött a Luca-nap, aztán az iskolában technika órán színes papírból füzéreket készítettünk, s valahogy az idő is lassabban telt akkoriban. Alig vártam, hogy eljöjjön a karácsony. Nem az ajándékok miatt, hanem amiatt a hangulat miatt, ami akkor belengte az otthont. Csupa olyan dolog vett körbe, ami belém ívódott és szerettem. A régi szaloncukrok csomagolása és íze, a fenyő illata, a csillogó díszek, ami akkor még ritkaság számba mentek, anyám kézzel készített, csodálatos, színes, papír díszei, a sok diós sütemény, a csengő hangja, a csillagszóró illata, és a piros izzósor fénye a fán... Na és persze a hó kint...
Számomra ez a karácsony elsősorban. Másodsorban pedig Jézus születése. Bár nem vagyok hívő, valahogy tizenéves koromtól mégis áthatotta ez az "üzenet" a karácsonyt. S amit ebből a magamévá tettem, azok a bibliai történetek voltak filmek formájában, amiket karácsonykor adott le a tévé, illetve a népi hagyományok (betlehemezés, ételek fogyasztása, tiltások stb. Az ember nem is gondolná, milyen gazdag a néprajzunk Karácsony havában is). 
Én így szeretem a karácsonyt. Nem szeretem az amerikai "happy holdiay" felfogást, meg a "Santa Claus-t", meg a "jöjjünk össze és bulizzunk egy nagyot jó sok ajándékkal" megközelítést. Különben is. Nálunk a Jézuska jön karácsonykor, nem pedig egy dagadt, fekete csizmás és öves vénember. NB, Mikulás sem amerikai piros köntösű, csizmás vénember, hanem egy püspök! Süveggel a fején, bottal a kezében és szigorúan krampusszal az oldalán! :-) Ugyanakkor valahogy mégis irigylésre méltó, ahogy az angol-szászok ilyenkor összefognak és ünnepelnek.

Nem, nem azon kéne múlnia, hogy egyedül vagyok, vagy sem, mégis, amióta egyedül vagyok, nem tudok teljes szívvel ráhangolódni a karácsonyra. Egyszerűen nem megy. Úgy érzem, ha lenne valakim, akkor érezném a stabilitást, a biztonságot ahhoz, hogy el merjem magam engedni érzelmileg is, és akkor tudnék ráhangolódni újra a karácsonyra. Igaz, már nem olyan rossz, mint évekkel ezelőtt, de akkor sem a legjobb. De tény, hogy a hó mindig sokat dob a dolgon. Ma reggel nem akartam elhinni, amikor elhúztam a függönyt, hogy havazik. Végre! Vártam már a havat ugyanúgy, mint gyerekkoromban. S a havazás azért is volt érdekes, mert tegnap épp arra gondoltam, hogy ha lenne hó, akkor az egyik kezemben havat fognék, a másikban pedig tartanék egy papírt, amire az lenne írva, hogy "don", és ezt lefotóznám és elküldeném Paulnak... :-) Erre tessék... ma esik a hó... Égi jel. Egészen biztos. :-D A lényeg, hogy maradjon meg a hó holnapig, hadd maradjon meg a karácsonyi érzésem, ami jelenleg éppen van... 

Ámen.