Hú, milyen hét volt. Örülök, hogy péntek van.
A hűtőm kong az ürességtől. Körülbelül az a látvány fogadott ma, mint Bridget Jones-ot, amikor kinyitja a saját fridzsiderjét, és egy darab száraz, penészes sajtott talál benne. Na jó, annyira azért nem vészes a helyzet, de azért lassan tényleg minden elfogy belőle.
Ma este nem szeretnék mást, csak létezni. Bámulni ki a fejemből és pihenni, megállni egy picit. Nézni, ahogy a mécsesek égnek az ablakpárkányon és megsimogatni a kutyát. El is tudnék aludni lazán, de még úgy kilenc körül menni kell a második sétára.
"Szurkapiszka Rák" kollégám mindig azzal cukkol, hogy Zalába megy tárgyalni, Kilimánba. Teszi ezt azért, mert tudja, hogy 4 éven keresztül egy köpésre nyaraltunk, és szeretem azt a vidéket. Azzal vágtam mindig vissza, hogy hozzon nekem a zalaszabari Kis-Balaton étteremből sajtos prószát, mert imádom.
Hát ma hozott. Kedves tőle. Jól befaltam; még mindig finom. Ahogy ettem, lélekben odaképzeltem magam - Zalába.
Lejárt a mosógép. Megyek teregetni. Aztán létezni...
