Ma egész nap "Citrom" voltam.
Szerinte.
Valóban, elég lehangolt voltam, nem is tudom, miért. Talán azért, mert magam is elképedek saját csapongásomtól: az egyik pillanatban feltámadnak a vágyak és az életkedv, az, hogy végre ÉLJEK - most vagy soha. A másik pillanatban pedig legszívesebben visszafognám magam, hogy megfeleljek, hogy mindenkinek jó legyen, amolyan "vissza a skorpió-fullánkkal" címszóval.
Nem találom magam. Pedig gyakran nagyon is egyértelműnek tűnik, milyen vagyok, hogy ki vagyok.
Hogy valami jót is mondjak :), mostanában zenével indítom a napot, és sokkal jobb így. Ma egész nap Simply Red So Beautiful c. dala csengett a fülemben. Olyan lágy, olyan finom...
Vettem füzetet az április 4-én kezdődő kineziológia tanfolyamra. Sőt, tollat is, mert a lila kifogyott. Annyira snassz kék tollal írni. Apróság, mégsem figyelünk rá. Pedig mennyivel fel tudja dobni akár a munkát is egy másik szín! Kosztolányi jutott az eszembe:
"Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem."
