Na hát itt vagyok. Megtört a jég. Vagy éppen elkezdem végre az írást, amiért annyian nyaggattak már? Mindegy is.
A lényeg, hogy azt hiszem, túl vagyok rajta. Kijártam az iskolát, ahogy Andi mondta még a nyáron. Már megint igaza volt. De nem baj, minden boldog pillanatával és keserűségével együtt örülök, hogy megtörtént velem mindez.
Hogy mi is? Elmesélem.
De nem ma. Ma volt a kezdés. Még a színeket sem állítottam be, pedig sokáig bénáztam rajta. Fáradt vagyok, és holnap rajzelemző tanfolyam reggel kilenctől. Végre feltöltődöm az Édenben. Szeretek oda járni. Ha ott vagyok, mindig magamra találok picit és sokkal normálisabb vagyok.
Mára csak annyit, hogy nem volt már az igazi vele. Rohant, egy óra alatt letudta az egészet (mindezt 3 hónap után), hogy ezt is ki lehessen pipálni. Nem figyelt rám. Kellemes délután, ruhacsere a Westendben, aztán sörözés a haverokkal. És a szerető szája be van tömve.
Ehhez már hozzászoktam.
De ma valami hiányzott. Ezért nem kell többé. Már nem.
És ez az érzés szabaddá tesz.