Gázolt a HÉV Csepelen
http://index.hu/bulvar/hirek/2009/09/12/gazolt_a_hev_csepelen/
Így szól a hír az index.hu-n. Rajta voltam a HÉV-en, amelyik gázolt. Kétszer is sípolt, fékezett, rázott, aztán megálltunk. Sokáig csukva maradtak az ajtók, aztán egyszer csak kinyitotta őket a vezető, és megkért, hogy szálljunk le, mert gázolás történt.
Leszálltunk. A vezető és még néhány fiatal srác benézett a HÉV alá, próbálkoztak valamivel, de nem láttam semmit sem. Mivel a Szent Imre téren van a rendőrség, ők nagyon hamar ott voltak. A mentőállomás is közel van, ők is. De amennyit lehetett látni, nem volt már mit tenni. Még egy tűzoltóautó is kijött, úgy hat fővel. Ezt a momentumot nem igazán értettem, de biztos így kell csinálni.
Eközben a tömeg türelmetlenül várta, hogy a BKV betegyen HÉV-pótló járatot, de semmi. Egy dolognak azért örültem. Annak, hogy nem állt oda senki sem fényképezni. Ugyanis megfigyeltem, hogy a városban az emberek azonnal előveszik a mobiljukat, ha látnak valami szörnyűséget, hogy "hűűűűűűha, majd beküldöm a Blikkbe sok pénzért". Mondjuk, lehet, hogy ez még mindig jobb, mintha csak szimpla perverzióból kapná le a véres jeleneteket.
Én mindenesetre arra koncentráltam, hogy valahogy kibírjam az utat, ugyanis újra rám tört a dögrovás. Most már biztos vagyok benne, hogy idegi alapon van. Valami stresszel tudat alatt. De mi?
Aztán kijött még egy mentő és még egy tűzoltóautó még hat emberrel. Minek? Ezt már végképp nem értettem. És egy filmjelenet jutott az eszembe. A Hamis a baba c. filmben Kardos doktor (Kern András) telefonál bécsi kollégáknak, és meglepődik, amikor nem sikerül valakit elérnie. Az osztrák "kolléga" erre azt feleli, hogy ez itt nyugat, itt két ember csinálja meg azt, amit nálunk tízen. Erre Kardos doktor azt feleli lelkesen, hogy már csak öten.
A film óta eltelt 18 év, de szerintem az öt fő továbbra sem csökkent. Így megy ez nálunk, Magyarországon.
Aztán az jutott az eszembe, hogy ahová lépek, ott fű nem terem. Olyan vagyok, mint Pierre Richard a filmekben: megsérülök és vonzok baleseteket.
1994-ben kint voltunk a gimivel Angliában, és a Sally Line nevű komptársasággal utaztunk. Amint hazaértünk, pár napra rá a híradóban bejátszás, hogy a Sally Line egyik kompján tűz ütött ki. Gondolhatjátok, apám majdnem ettől is infarktust kapott...
Aztán, 1998-ban, amikor Németországban töltöttem egy évet, kaptam egy hét szabit, amikor elmentem egy észak-német körútra. IC-vel mentem Hamburgba, onnan fel egészen Syltig, aztán ugyanígy vissza. Rá egy hónapra, ugyanezen a szakaszon (tán még az IC neve is ugyanaz volt, de erre nem mernék megesküdni) volt Eschede-nél a vonatbaleset. 101 ember halt meg.
Ugyanebben az évben voltam felvételin az ELTE-n, és az Aranykéz utcán keresztül közelítettem meg a pesti barnabás utcai központot. Rá egy órára robbant a bomba...
Ugye ne soroljam tovább?
Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy valaki vigyáz rám odafönt...
