ADS

A mai céges, nyári parti az Ajtósin, azaz az ADS-en volt. Az ADS jelölte az ELTE-BTK-n belül az Ajtósi Dürer sort. Minden tanszéknek volt rövidítése: Izabella utca = IZA, Múzeum körút = MUK, Amerikai út = AMU, Pesti Barnabás utca = PBU. Az ADS-en volt akkoriban az angol, az amerikai, a germanisztika, a nederlandisztika és a skandinavisztika tanszék, így éveket töltöttem ezen a helyen, mi több, én még itt fejeztem be a német szakot, csak utána költözött el a germanisztika a MUK-ra a központi könyvtárral együtt. Hány és hány órát töltöttem a főépületben, a könyvtárban és a parkban... Furcsa érzés volt újra látni a kihalt épületeket. A rendezvényt a régi menza épületében tartották, amit viszont szépen felújítottak. 

Tulajdonképpen csak azért mentem el, mert a vezetőség már a jelentkezési határidő után is három figyelmeztetést küldött, hogy iratkozzunk föl, mert a kétszázötven főből "csak" kétszázan jelentkeztek. Magyarul kötelező volt a fakultatív program. Nem szeretem az ilyen partikat. Ezekkel az emberekkel töltök heti 45 órát, hétvégén hadd ne kelljen már velük lenni... Na meg érdekes végignézni, hogy a nők többsége ilyenkor hogyan igyekszik túlöltözni a másikat, és divatbemutatót tartanak. Elnéztem a fiatal munkatársakat, akiknek a többségét nem is ismerem, még látásból sem, s tűnődtem, hogy vajon hányan szinglik. Nem, egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a korosztállyal. Annyira nem vonz ez az élet, amit ők élnek...
Annak sem vagyok híve, hogy kollégák spiccesen lássanak, vagy ahogyan bulizom. Ez olyan intim. És nem kell, hogy másnap az egész cég arról beszéljen, hogy ki hogyan táncolt vagy mit mondott. Éppen ezért az egyetlen kolléga-baráttal, akiben bízom megettük a vacsorát (nem voltam tőle elájulva), kicsit beszélgettünk néhány emberrel, majd hazaindultunk. Persze a rutinosabbak ekkor érkeztek, máshol már megalapozva az estét. Megállapítottuk, hogy a cégben nincs egy jó pasi sem, illetve Annának bejönne egy, de esélytelen. Keserűen megjegyeztük, hogy ő 16, én 10 hónapja nem szexeltünk, majd jót röhögcséltünk mindenféle önirónián. Mindezt alkohol nélkül. 

Hazafelé viszont már nem voltam ennyire feldobva. Belém hasított, hogy szombat este van, és ha akarnék is valahová, valakihez menni, hogy ne egyek egyedül, nem tudnék. Mert egyrészt nagyon kevés barátom van, másrészt mindenki elutazik, nincs otthon, nem ér rá. Máskor elvagyok simán a hétvégén, de a parti és az Annával való beszélgetés után irtó nagy a kontraszt azzal, hogy hazajövök, és a kutya meg a négy fal vár. Legalább van kutya meg négy fal... De akkor is nagyon magányos vagyok. Felnéztem az égre, a Holdat kerestem. Persze, hogy az eszembe jut. Vajon most mit csinálhat? Éppen Tündérkével andalog...? Basszus bármit, bármit megtennék érte.