Napok teltek el, mire beszélni tudtam erről a barátaimnak, és már több, mint egy hét is eltelt, hogy írni tudok róla. Éppen megkérdeztem, Mac-it, hogy hogy van, amikor is elmesélte, hogy nagyon rosszul. Nagyon rosszul, mert... mert az édesanyja öngyilkos lett. Elektromos késsel vágta föl az ereit, és még az áram is megütötte. Mac-i talált rá a nagynénjével, még nem halt meg. Kórházba vitték. Az édesanyja feladta, és elkeseredettségében nem bírta már tovább. Fájdalmai voltak, magányos volt és ellátni sem tudta már magát. Ahogy olvastam Mac-i levelét, annyira érzékenyen érintett és annyira átéreztem az édesanyja helyzetét, meg azt is, amit ő érezhetett, amikor rátalált, hogy zokogni kezdtem. Teljesen kicsinált ez a dolog és csak bőgtem, szakadatlanul.
Próbáltam Mac-inek segíteni és tartani benne a lelket, no meg hogy otthonban kéne elhelyezni az édesanyját, az lenne mindenkinek a legjobb megoldás, és már el is kértem apámtól ennek a menetét, lévén, hogy anno a nagymamámat is otthonban helyezték el. Éreztem, hogy Mac-i megkönnyebbül picit, vagy hogy látja, van remény, nem olyan bonyolult. Ám amikor éppen tartottam a színházba a családdal, üzenetet küldött, hogy a kórház hívta: elment...
Nagyon megviselt ez a történet, pedig nem is hozzátartozóról van szó. Mégis olyan szinten kikészültem, hogy magam is csodálkoztam. Napokig a hatása alatt voltam és mérhetetlen fájdalmat éreztem. Nem tudom, miért vagyok mostanában ilyen érzékeny. Ami pedig azt illeti, az ütött szöget a fejemben, hogy vajon miért van két olyan férfi is a környezetemben, akiknek az édesanyja öngyilkos lett... mert azért lássuk be, hogy nem mindennapos az, hogy valakinek az anyja öngyilkos lesz. Én meg ismerek kapásból kettőt is. Valami üzenete csak van... De mi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése