Nagyapa

Édes nagyapám egy sem volt. Az anyám csak egyetlen egyszer látta a vér szerinti apját, az apám apja pedig nem volt kíváncsi az unokáira. Így két nagyanyám volt, na meg a "Tatus", aki anyám anyjának volt a férje, vagyis anyám mostoha apja, nekem pedig a mostoha nagyapám. Az én életemben kemény tíz évig volt az. De az a tíz év elég intenzív volt. Nagyon szerettem őt. Ő mindig társasjátékozott velünk, tréfált, ugratott, volt foci, bunyó, na meg a telken is mindig elvitt a kocsmába, ahol kólát vett nekünk, ami akkoriban még ritkaságszámba ment. Imádtam a könnyedségét, a játékosságát, a csibészségét, ahogyan azt is, hogy mindent meg tudott szerelni a ház körül, vagy hogy nagy csajozós volt, és mindig tette a szépet a bolti eladó csajoknak. Minden csínyben benne volt, és ez a lazaság mérhetetlenül pozitív hatással volt rám. Ezt a pozitív energiát és könnyedséget éreztem egyébként Leóban is és most Ő benne is. 
Amikor tíz éves koromban meghalt a nagyanyám, értettem az eszemmel azt, ami történt, de mégsem értettem. A mostoha nagyapám ugyanis a nagyanyám halálára rá pár hónappal (vagy egy évvel?) oda vette magához, majd elvette a mostani feleségét. Nagyon valószínű, hogy a csaj már meg volt neki a nagyanyám alatt is. Ez az anyámnak - érthető módon - nagyon rosszul esett és fájt neki, ezért minden kapcsolatot megszakított vele. Na és ez az a pont, amit már akkor sem értettem. Hogy minket miért kellett elszakítani az egyetlen (mostoha) nagyapánktól...? Nagyon szerettem őt, és nagyon hiányzott és egyik napról a másikra elveszítettem, kikerült az életemből, megszűnt létezni. Nem volt többé nagyapám, nem volt többé férfi energia a családomban apámon kívül, aki viszont a férfi energiából csak az intellektuálisat testesítette meg. Fájt. De nem szóltam egy szót sem. Hogyan is szólhattam volna bele tíz évesen? Így alakult hát, anyám így tudta csinálni, nem haragszom rá. De ma már talán belátja ő is, hogy nem biztos, hogy így kellett volna.
Visszahívtam a bátyámat az asztrológia óra után, mert láttam, hogy keresett. Azt mondta, hogy a Tatus kiment anyámhoz, és vitt neki a telekről meggyet, és hogy a bátyám is átment és az öreg pityergett, és hogy engem is szeretne látni. Már a hírtől majdnem elsírtam magam. Ültem a kocsiban a budai hegyoldalban, és hallgattam, amint a bátyám beszámolt a találkozóról. Ők mondjuk a telek miatt (öröklés, ilyesmi) párszor találkoztak, de akkor is most érezni, hogy megtört a jég. Lelkem repesni kezdett és alig várom, hogy lássam. Huszonnégy éve nem láttam a (mostoha) nagyapámat... Huszonnégy éve... És most amilyen hirtelen nem lett, olyan hirtelen újra lesz nagyapám...