Shoulda...

„Walked when I shoulda run, Ran when I shoulda walked...” – dúdolom magamban Jamie Woon gyönyörű dalát, s közben elszorul a szívem. Kicsit melankolikus ez a dal, de akkor is tetszik. A meleg, napsütéses reggelen igyekszem kiverni a fejemből és elterelni a gondolataimat. Kutyámra figyelek, hogy megzabolázzam a gondolataimat. Kedvesen bandukol mellettem, s már most melege van. Liheg szegénykém. Szerencsére otthon már hűsölhet. „Walked when I shoulda run, Ran when I shoulda walked...” – éneklem magamban. A Kárpát utca szélén megállunk, hogy elengedjük az autót, ami közelít. Döbbenten látom a rendszámot: KJR. Nem hiszem el... Még hogy nincsenek véletlenek... Így hogy verjem ki a fejemből, ha még a szembe jövő kocsi rendszáma is ordítja, és az arcomba vágja a vezetéknevének a mássalhangzóit?! Jaj... szívem dobban egyet, és érzem a hihetetlen erős lelki köteléket. Nyitva a szemem, mégis magam előtt látom azt, ahogyan előttem áll, ahogyan meg sem mozdulunk, csak bámuljuk egymást, majd egyszer csak hirtelen a nyakába ugrom, mire ő nagyon erősen magához szorít perceken keresztül, és érzem, hogy ő is erre vágyott. „Walked when I shoulda run, Ran when I shoulda walked...”