Tévé

Nyolc éve nem nézek tévét. Csak dvd-ket és maximum karácsonykor látok (nem nézek) tévéműsort anyáméknál. Ilyenformán nem is kívánok visszaállni a tévézésre, véleményem szerint beszippantja az embert és sok időt elvesz. Itt mégis lesz tévénk. Döntésemet elsősorban az indokolja, hogy úgy gondolom, a tévé jót fog tenni a kapcsolatunknak. Ugyanis amíg még a bérelt szobában laktam az első két hónap alatt, este azon kaptam magam, hogy a Kedvesem fürdés után befeküdt az ágyba és mint egy jó kisfiú nézett engem, ahogy szárítottam a hajam. Ez engem baromira idegesített, nem tudom megmondani, miért, illetve csak részben tudom, de most nem érdekes. Akkor is, ha elmondása alapján neki roppant jó érzés engem nézni, ahogy hajat szárítok. Mivel a laptopja sem szokott nála lenni, így még internetezni sem tud szegény. Hobbija nagyon nincs, bár olvasni szokott, így nehéz elfoglalnia magát az üres járatokban, én viszont nem szeretném, ha rajtam lógna állandóan. TV-t nézni viszont szeret. Leköti. Ekkor jött a felismerés, hogy hát akkor nosza rajta, míg én hajat szárítok, addig ő nézzen tévét. :)

Így hát beruháztam egy tv készülékbe, amit már otthon is terveztem, de sosem valósítottam meg, mert nem volt prioritás számomra és 120 ezer forint azért nem kevés pénz. De most bevállaltam, mozgassuk a pénzt, amit évek alatt spóroltam össze!

Meg is lett a tévé, és az alap tévécsomagra is előfizettem. (A szolgáltató és a csomag körüli hercehurcát már vázoltam.) A tévét beüzemeltük és az antennával máris rengeteg csatorna fogható. Felmerül a kérdés, mi lesz akkor, ha az alap TV csomag erre rájön... Jesszusom.

Egy szónak is száz a vége, a hétvégén ismerkedtem a tévével és a műsorokkal. Lehet, hogy maradi vagyok, de kedvelem a BBC adásait. Szeretem, ahogy járják a vidéket, vagy segítenek embereknek kicsinosítani a házukat, hogy eladhassák, szeretem a főzőműsort James Martinnal, vagy hogy két csapat antik boltokban összevásárol mindenfélét egy bizonyos összeghatárig, majd aukción eladják és megnézik, nyertek-e rajta vagy sem. Szóval tetszenek az ismeretterjesztő műsorok, szívom magamba az infót. 

Aztán vasárnap este manikűröztem és lakkoztam a körmöm. Ez elég hosszú procedúra, így gondoltam, bekapcsolom a tévét. Kifogtam a több epizódból álló (naná, hogy többől áll, kíváncsi vagyok, hányból tudták megoldani) „Háború és békét“. Azonnal magával ragadott! Mindig is szerettem az orosz kultúrát, az oroszok fantasztikus dolgokat alkottak a művészetek terén, legyen szó klasszikus zenéről, irodalomról, festészetről vagy balettról. Kifinomult ízlésük és lelkiviláguk van. Érdekes az is, hogy az oroszok sokszor vonzódnak a franciákhoz és az angolokhoz, sokszor találkoztak ezen nemzetek a történelem és művészet során. Viccesnek tűnhet, hogy épp az angolok viszik filmre a „Háború és békét“, de szerintem ez működik oda vissza. Az angolok baromira jól rá tudnak hangolódni az oroszokra és az oroszok is az angolokra.

Nos, ez a Háború és béke gyönyörűen meg van csinálva. Megjelenítik a képernyőn azt az orosz világot, amit az ember Anyégin, Gogol és Tolsztojt olvasván lát... A vidéki orosz kúriákat, melyeket vastag hó vesz körül a semmi közepén, a fényűző vacsorákat és bálokat, a vidéki szánokat és szegényeket. Mintha a csak a képzeletemben látottakat látnám viszont most a tévén. Lenyűgöző, olyan érzést kelt bennem, mint amikor orosz, svéd, norvég és dán irodalmat olvastam. Alig vártam a vasárnaponkénti folytatást és örültem, hogy sikerült egy nívós műsort találnom. Ez szépirodalom, emiatt bekapcsoltam a tévét. Sajnos már vége.